Van az a különös vagy nem is különös, inkább szép, talán az egyik legszebb érzés, amikor érzed, hogy valami olyasmire találtál rá, ami a tiéd és minden részecskéddel hiszel benne az első pillanattól kezdve. Nem tudod, honnan is tudhatnád, hogy meddig fog tartani a szerelem, hogy mikor lesz vége, ha egyáltalán vége lesz, de azt tudod, hogy ami jön, az a legjobbkor érkezik az életedbe.
Semennyire sem túlzás, hogy velem ez történt, amikor huszonévesen diplomaosztóm után, egy buliban álltam egy fröccsel a kezemben és beszélgettem egy régen látott ismerősömmel. Kiderült, hogy cukrásznak tanul. Mintha egy bomba robbant volna bennem. Cukrász. Ez az. Olyan elemi erővel és gyorsasággal történt minden, hogy mire észbe kaptam már a suliban töltöttem életem első Dobos tortáját. Azon az éjszakán csettintésre eldöntöttem, hogy biztos, hogy nem lesz belőlem mesterképzést végzett művészettörténész. Viszont cukrász igen.
Ez nyolc éve történt és nagyon úgy látszik, hogy ez a szerelem bizony kitart életem végéig. A kreativitás az én legnagyobb és legerősebb üzemanyagom. A sütés, az új ízek, állagok születése egyenlő a kikapcsolódással és kapcsolódással. A világgal, az emberekkel, kultúrákkal. Nagyon hiszek ennek az erejében. Ha csak leültetsz valakit a konyhádban és sütsz neki, azonnal megnyílnak a kapuk. Hatalmas energiákat mozgathatunk meg egymásban és leginkább ez az, ami motivál. Pillanatok alatt egymás világába csöppenünk, én a tiéd részese leszek, te pedig az enyémbe lépsz. Ez a világ, a világom tökéletlenül tökéletes.
Egy álmodozó.
Nekem erről szólnak a napjaim.
Fanni már az általános iskolában sejtette, hogy merre viszi majd az élet. Akkor arra a kérdésre, hogy mi lesz belőle, ha nagy lesz, azt válaszolta, hogy pék. Ez nem egészen jött be, de mondhatjuk, hogy majdnem. Szerencsémre.
Ő a jobb kezem és néha bizony a bal is. Hatalmas türelemmel és alázattal dolgozik, amit egy nagy adag kreativitás egészít ki. Otthon érzi magát a századik tojás szétválasztásában és egy esküvői torta feldíszítésében is. Együtt sírunk és nevetünk.
De inkább nevetünk.